cogito, ergo incognito

cogito, ergo incognito | gordiusz

viselhető technológia

2014. november 17. - gordiuszblog

 szemugev.png

Lehet, manapság túlságosan gyorsan fejlődik a technológia, még az okostelefon/tablet összefüggését és hasznosításának módját is alig kezdjük megszokni, máris új trendekkel szembesülünk. Nagy fantáziára van szükség ahhoz, hogy elhiggyük, mi mindenre találtak már megoldást korunk mérnökei.

Tudományos fantasztikus mozifilm élmény vagy steampunk vízió: létezik például viselhető tengeralattjáró.

Az un. exoskeleton, azaz mesterséges humán külső váz készítésére a honvédelem, a logisztika, a katasztrófaelhárítás, a korlátozott funkcióképességű felhasználás, klinikai rehabilitáció.. területén is van példa. A viselhető tengeralattjáró azért volt hír júliusban, mivel a búvárkutatás területén is megjelent a viselhető eszközfejlesztés egyik első projektje. Októberben - szintén a merüléssel kapcsolatos fejlesztések területén - pedig arról olvashattunk, hogy kobalt alapú kristályszerkezetet sikerült kémiai úton előállítani, mely megköt- és beavatkozás hatására felszabadít nagy mennyiségű oxigént.
Ez utóbbi fejlesztés az egészségügyben is hasznosítható.

A fotball világbajnokságon egy deréktól lefelé lebénult kerekesszékes ember végezte a kezdőrúgást. Agyhullámok vezérelte exoskeleton-ban, felállt és elrúgta a labdát. A fejlesztési projekt neve: Újra Járni. A járóruha képes még ezen kívül a nem funkcionáló érzékszervi észlelés pótlására is, mint például tapintás vagy a hőérzet.

Voltak, vannak az egészségügyi ellátás területén hordozható segédeszközök: NST-monitor, vércukor mérő, de akár a peacemaker is ide sorolható, mivel olyan eszközökre gondolhatunk, melyekkel, elhagyjuk az ellátórendszer területét, vagy akár lakáson belül könnyen helyet változtathatunk, a mindennapi teendőinket végezve.

Nehéz meghatározni a viselhető eszköz kifejezést – a publikáció is csak körülírni próbálkozik -, mivel széles skálán mozognak azok a tudományos és technológiai fejlesztések, melyek mindegyikére joggal alkalmazható a fogalom: kémia, biometria, informatika, biológia, orvos- és táplálkozástudomány, sport és életmód.. Például a partidrogot italból kijelző egyszerű eszköz ígéretétől a több szenzorral rendelkezőig, mely por-, víz- és ütésálló, okostelefonos applikációval statisztikát készít és az internethálózathoz kapcsolódva értesít például egy háziorvost.

A megelőzés elősegítése és a tartós betegség vagy hosszabb rehabilitációs szakaszban történő egészségügyi paramétereket monitorozó eszközök alakulása, méretük csökkenése, funkcionalitásuk bővülése folyamatos.

Az egészségügyi ágazatban alkalmazható gyógyászati segédeszközök kiemelése a különböző, viselhető eszközök osztályozását kezdeményező struktúrákban állandó elem, hasonlóképpen, mint a sportteljesítmény mérésére szolgáló technológiák, telekommunikáció és számítógépes játékok területe, de olyan egyéb, külön kategóriák is meghatározhatóak, mint a gyerekek, demens betegek követése vagy a hordható kamerák.

szemugev2.png

működő technológia

Nem új dolgok és eddig nem mért funkciók azok, melyek miatt a viselhető technológia fejlődő iparággá válik az egészségügy területén is, hanem a megvalósítás módja az, ami újdonsággá teszi ezeket a célkitűzéseket.
Közös jellemzőként lehetne kiemelni az eszközök közül, hogy a paramétermonitorozás során, amennyiben képes a vezeték nélküli technológiák valamelyikén kommunikálni - az értékeket okostelefonra küldi, az azon futó speciális alkalmazás közreműködésével korlátlanul terjeszthető és feldolgozható digitális adattá változtatja.

vérnyomásmérés tegnap és holnap [egy példa]

Vérnyomásmérő volt eddig is, ha valakinek naponta többször kellett mérnie, akkor leült, felhelyezte, mérte, leolvasta, lecsatolta, felírta, elcsomagolta majd a ciklus végén elvitte és papíron megmutatta a szakorvosnak a feljegyzett értékeket.
A ma is működő, köztes technológia az ABPM 24 órás vérnyomásmérés, ahol eseménynapló készül és számítógépre letölthetőek a nappali, illetve éjszakai értékek, átlagok.
A viselhető technológia alkalmazása esetén fenti folyamat a következőképpen zajlik:

A mérőeszköz egy kicsi, ergonomikus, kényelmes és tetszetős kialakítású termék mely csendben végzi a dolgát. Az okostelefonhoz vezeték nélküli technológiával csatlakozik. A telefonon futó applikáció a ciklusnak megfelelő időközönként utasítja az eszközt a mérésre, illetve az érték elküldésére. A telefon automatikusan listázza a beérkezett adatokat, bármikor statisztika kérdezhető le és a monitorozott személy beavatkozására elküldheti orvosának az értékeket, aki akár automatikusan is megkaphatja ezeket, sőt, anomália esetén vészjelzést is.

viselhető eszközök az egészségügyben

- agyhullámok mérése és kiértékelése
- alvásifázis elemző
- babamonitor, légzésfigyelő, hang és videójel továbbítása
- bélkamera kapszula, mely jelet továbbít szenzoraiból a vevőegység felé
- bionikus szem, retinához kapcsolódó kamera
- célzott nanorobotos gyógyszertovábbítás
- előrehaladott állapotban van egy olyan kontaktlencse fejlesztése, mely vércukorszintet mér könnycseppből
- gyógyszeradagolást elősegítő és figyelmeztető - hordozható defibrillátorhoz hasonlóan instruáló tárgyak
- hordozható művese fejlesztés - igaz, akkora, mint egy ezermester tűzoltó öve, de óriási segítség lehet majd
- idegstimulációs neuromodul [demencia, Alzheimer]
- intelligens mérleg, láz- és hőmérő, hidráció szint követése
- inzulinpumpa
- lépésszámláló, az eszköz a bioimpedancia kiértékelésével határozza meg a testzsír százalékot és az "égetett kalóriát"
- okoseszközzel kiolvasható egészségügyi adatokat tartalmazó karszalag, csippelt kártya vagy medál [medical ID]
- okosfülbevaló - paramétermérés fülcimpán, adattovábbítás vezetéknélküli technológiával
- okosszemüveg tárgyfelismerő "látóprogrammal" kombinálva
- pulzoximéter
- pulzusmérő
- szívritmusmonitor, EKG
- szöveget felolvasó kamerás gyűrű látássérülteknek
- telefonról szabályozható hallókészülék
- UV monitor
- vércukorszintmérő
- vérnyomásmérő
..

egyéb eszközök, kategóriák

- azonosításra alkalmas matrica vagy bőr alá ültethető chip [RIFD]
- fényre változó mesterséges bőr - tintahal ihlette haditechnika
- gyerekeknek mozgásérzékelő eszköz giroszkóp közreműködésével, mely a szabadtéri játék mértékét és időtartamát hivatott megbecsülni
- hordható kamerák extrémsportolókon
- kiterjesztett valóság szemüvegek
- okoshám kisállatoknak: életjelek, helymeghatározás és kommunikáció
- okosórák, az okostelefonok indikátorait kis monitoron, a csuklón reprodukálják, valamint szenzorként akár egészségügyi paramétert és fizikai aktivitást is vissza tudnak jelezni
- okosszemüveg, lencsébe épített mikromonitor, kamerával, akkumulátorral, hálózati kapcsolattal, egy szárba épített számítógép támogatásával
- szén-dioxid koncentráció mérése
- szintén kicsiknek olyan játékos órába épített kommunikációs eszköz, mely a szülőknek jelzi helyzetüket [GPS - biztonságos zónák kialakítása és értesítés azok elhagyásáról], fel tudják hívni egymást a karpánttal, illetve, ha a gyerek nem venné fel, automatikusan is létrejöhet a kapcsolat - a mikrofon és a hangszóró aktiválódik hívásfogadás nélkül is, mindez a korcsoport életmódját figyelembe véve akár forró vízben, markológép által sem tönkretehető kivitelben
..

szemugev3.jpg

információs és kommunikációs technológiai szempontok

A viselhető technológia körébe tartozó eszközökkel kapcsolatosan felmerülnek még a funkcionalitásukon kívül egyéb szempontok is.
Például az energiaellátás. Általában közvetlenül vagy vezeték nélkül tölthető akkumulátorról működnek ezek az eszközök, implantátumok, de kísérletek zajlanak az ember mozgási energiájának felhasználására vagy a ruhánkból eredő elektrosztatikus energia-, valamint a testhőakkumulátormatrica fejlesztésére vonatkozóan is, mely a bőrünkön, termo-elektromos generátorként tudja táplálni viselhető eszközeink egyre nagyobb energiaigényét.

A sok, már-már képességeinket meghaladóan okos eszközünk közül a viselhető technológia az un. IoT [Internet of Things, az interneten kommunikáló eszközök], a Gépesített Tárgyaink Internetének ágaként fejlődik. Ez az a törekvés, miszerint akár automatizmussal, akár mesterséges intelligenciával tejet tudjon rendelni például a kiürült hűtőnk és ki is fizesse az interneten keresztül. Az okostévé, távolról vezérelhető mosógép, intelligens lakás, garázskapu.. ha fellép az internetre, akkor sajnos adatbiztonság tekintetében támadhatóvá és lehallgathatóvá válik, a viselhető eszközökhöz hasonlatosan, mely szempontokat fontos figyelembe venni, akár az egészségügyi adatok hálózati logisztikájával kapcsolatban is.

Az informatika világa nehezen gyűrűzik be az egészségügyi munka napi rutinjainak gyakorlati oldalára, csak úgy, mint a legfrissebb viselhető technológia. A szemléletváltás, az oktatás és az új fejlesztések bemutatása fontos feladat, mivel lépéskényszer alakult ki - a mind gyakoribb, interneten történő tünetekre való keresés [betegség, gyermekvállalás], az e-páciensek igényei, az egyre több egészségügyi applikáció, az okoseszközök innovatív interfészei és szenzorai, valamint azon képességük, hogy egyszerre több paramétert képesek mérni és az adatokat analizálni, továbbítani, az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés mindennapi, kihasználható eszközeivé válnak.

illusztrációk: Wellcome Library, London - Creative Commons wikimedia.org CC-BY-4.0
State Library of New South Wales - Creative Commons wikimedia.org CC-BY-SA-3.0-AU

A bejegyzés trackback címe:

https://gordiusz.blog.hu/api/trackback/id/tr816873291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása