cogito, ergo incognito

TOR, a második esély

2015. november 23. - gordiuszblog


Van aki azt hallotta valakitől, aki ismeri az igazmondás kútjának békáját, persze még csak a kertészével beszélt, annak is a húgával, mert járnak.., hogy elsült egy CMU-attack a Tor hálózat ellen, ami sikeres volt, mindenki megkapta, amit szeretett volna, pénzt, hírnevet, információt és börtönbüntetést. A történet lehet így igaz, de az is lehet, hogy nem, és nem is most történt, hanem 1-2 éve, és azóta talán már vissza is nyerte integritását a projekt, mert befoltozták az akármit. Ezek a sikeres támadások arra jók, hogy a szolgáltatás még egy kicsit jobb legyen, meg, hogy pörögjön a sajtóban. Reklám. A hír jelentősége annyi, mint annak, hogy valaki kirakta a Rubik kockát 3 másodperc alatt egy olyan országban, amiről még nem is hallottunk. Aki 3 másodperc alatt megcsinál valami olyat, ami másnak egy élet alatt sem sikerül, még, ha próbálkozna is vele, az megérdemli. Aki feltör egy hálózatot, az is megérdemli az ezzel járó kinyíló és bezáródó szakmai lehetőségeken felül a fejpénzt is. De ezek az emberek baromi sokat gyakoroltak, mert egy Rubik kockát kirakni 1oo év felkészülés lenne, egy Tor-t feltörni meg 1o. Kevés olyan ember van, aki ezekre a komoly teljesítményekre képes. Aki szépen pörög fejen, az nagyon látványos tud lenni, csak sokat kell gyakorolni.
Távoli országok, kriminális motivációk, kimagasló teljesítmények, egyedi kompenzációk, távol állnak tőlünk mindezek.
Azonban a mindennapi életben, az internethasználat során, a Tor, továbbra is egy biztonságot adó hálózat, ami megvéd az adatszivárgástól, az információkészletezéstől, a munkahelyi rendszergazda-, az otthoni internetszolgáltató forgalomnaplózásától vagy a mára teljesen elvadult marketinggépezettől és nem utolsó sorban a vírusok ellen is ad némi esélyt. Nem csak azért, mert aki Tor-on forgalmaz, az érti a fenti összefüggéseket és egyéb célszoftvereket is alkalmaz, mint például a MAT-ot, hogy ne derüljön ki, egy dokumentumot nem 1 héten keresztül készítünk, hanem 1 óra is elég vagy a Ricochet-et, hanem mert egy olyan életformát folytat, ami az internet második esélye. Az első generációs internethasználat, a reklámozással, a közösségi médiummal, kezd nagyon eltávolodni, magától az embertől.
Azok, akik kirakatélettel igyekeznek meghamisítani a valóságot és a 15 másodperc hírnév mindennél fontosabb, a benyomásmenedzsmentbe fektetett idő és energia elveszi a tényleges lehetőségeket, a mai kor boldog emberei, az első generációs internethasználók. Ők azok, akik a tech sajtóban csak az új mobilokkal kapcsolatos hírekre kíváncsiak és a közösségi médiumból igyekeznek tájékozódni. Ők, akik azt mondják, engem nem érdemes megfigyelni, nekem nincsenek titkaim. A titok, az intimitás, egy nő ruhában vagy anélkül. De igénylik a figyelmet és a közösségi médiumban mindent meg is tesznek azért, hogy profilozhatóak legyenek és a személyre szabott hirdetés eredménye: maga legyen a személyiség.
A Tor hálózat integritása akkor sérülne, ha nem tudnánk a támadási kísérletekről és a kudarcokról, mint a bankok esetében, ahol a kontroll és az átláthatóság hiánya okoz megoszló bizalmat, illetve akkor, ha annyi minden negatív reklám jutna el hozzánk, mint a Windows esetében. A Tor hálózat feltörése nem egyenlő az Excalibur kirántásával és a gordiuszi csomó kibogozásával sem, egy nap leforgása alatt - amíg ezzel vagyunk elfoglalva, lefut a második félidő és lesz harmadik is, ettől függetlenül a Tor az internet második esélye marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://gordiusz.blog.hu/api/trackback/id/tr378103762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.