Év végén összegzünk. Szoktunk ilyeneket, számotvetünk, igéreteket fogalmazunk meg: több mozgás, több virágot veszünk a kedvesnek, jövőre nem felejtünk el névnapot, rendet rakunk a padláson..
Egyesek igy tesznek. Én a 2o25-ös bejegyzést szeretném megúszni ezzel a mai szösszenettel [boomer].
Azért ragadtam billentyűzetet, mert megint elesett az egyik stabilnak gondolt szereplő. Elvásott a Tutanota Mail.
Összegzünk, megemlékezünk. Az amúgy is évek óta földbe állt itsec szcénában majdnem mindenki meghalt, a többiek megsebesültek.
Hullunk, fogyatkozunk. Hárman toltuk a csillét az elmúlt évtizedben, igyekeztünk szórakoztatni, bár nem túl szekszi téma. Egyikünk egy Ákos nevű polihisztor srác, szerintem meghalt. Pedig jókat irt, csomó jó témája volt, filozofikus és sokrétű háttértudása, bár ebből adódóan esetenként csapongott. Ki nem ügye.. Sokan meghaltak már, akik jókat irtak - ezt a pediges mondatot most inkább elengedem. Volt még a 1o éve is már bácsi kategória fickó, aki valami miatt örökké fiatalon tartó kamionsofőr settbe öltözött minden kiberiádán. Ezek a rendezvények naftalinszagú egymás körbedicsérései voltak leginkább, szakmai köntösbe erőltetett makkfúziók. Összekaszinótojásozott belépőkártyák a nyakban, nagy öregek bokalengős zakóban, izzadtságszag, antigravitációs korosztály sehol.. A bácsi eladta a lelkét az egyik ördögnek, fizetésért csinálta, ami hát valahol megmagyarázhatatlan számomra. Olyan változatosan és számosan publikált, mint a lottószámok közlése, de legalább irt a témában vagy generált.
Szóval elvásott a Tutanota, illetve finoman szólva hindenburgi fordulatot vett. Mint annyi jó dolog idővel: ScryptMail, Wordle, ox.io, Dropmocks, c2, postafiok.hu, ilBello, UbuntuOne, DropBox, a Titanic, page2rss, Copy, open365.io, Krotix, Qabel, Wuala, a Szomszédok, mfile.io, Meo, notepad.cc.. Úgy kezdődött a hanyatlásuk, hogy sok más versenyzőhöz hasonlóan tarhálni kezdtek, pénzbe került keresni, szűrni, majd nem működtek TOR alatt, most meg már lost account-ozás megy és recovery code-ról érdeklődnek. Recovery code, azmiaz?
Én forditottam annó, próbáltam becsempészni olyan talán elitélhető trójai falovakat, mint: "Hoppácska, sajnáljuk. Levitézlett böngészőt használsz." - de elég gyorsan lebuktam emlékeim szerint és a gonosz nagyhatalmú lektor keresztülhúzta a számitásaimat. Ráadásul az új logó, hát, a málnahabba bekukucskáló elefánt sokkal jobb volt!
mi van ma, még, ami hasznos?
- disroot.org
A Proton mellett a Disroot @-szolgáltatása maradt. A Disroot csodálatosan sokszinű portfóliót kinál. Ők hasonlóak, mint a Tutanota a kezdetekkor: dögös német jogvédőcsajok folyamatosan betépve és miniben protestálva. Ja, időközben a Skiff is befuccsolt, ha valakinek feltűnt volna a létezésük.