Történt nemrég' tulajdonképpen sajtóvisszhangot kapott nemrég. Merthogy ilyesmi folyamatosan akad, csak esetükben írtak róla még itthon is, hogy egy marketingügynökség, most épp a GeoFeedia nevű, egy tengerentúli rasszista gyilkosság kapcsán kirobbanó helyi zavargás alkalmával átadta az utcai harcosok adatait a hatóságoknak.
Aki egy bizonyos területen tartózkodik, azt van lehetőség azonosítani az okostelefonja alapján. Nem csak GPS-lokációval jelhírként, hanem nevesíteni a bejelentkezett közösségi profiljai alapján:
Béla, látom, hogy ott vagy! Gyere haza - kész a paprikás krumpli!
Nem feltétlenül az a vita tárgya, hogy egy elfajuló esemény alkalmával a rend visszaállításán fáradozóknak álljon rendelkezésére minden lehetőség, hanem az adatok hozzáférésének szabályozatlan módszere. Az adatok gyűjtése, jogosulatlan kezelése - a régi nóta.
user evolúció
Tegyük fel, hogy mi kedves egyetemisták vagyunk, szépen iskolába járunk, némi művészeti tevékenység, sport, semmi extra. Fogyasztunk is, ahogyan az elvárt - vágyakozunk az új mobiltelefonok után és ezerrel pörgetjük a közösségi médiát, nomeg bámuljuk a tévét és elhisszük a fényét..
Mi van akkor, ha a kényelmesnek ígérkező kispolgári életünkbe valami folytán hiba csúszik? Egy elhamarkodott gondolat, néhány rosszul megválasztott barát vagy önmagunk teljesítőképességének hibás megítélése egy kitörési kísérlet kapcsán? Senki nem születik bűnözőnek. Egyszer csak megtörténik, úgy hozzák a körülmények. A fergusoni események alkalmával nem felfegyverzett terroristákkal kialakult tűzharc miatt vonultak utcára az emberek, hanem innen annyit lehet tudni, hogy egy túlsúlyos, fegyvertelen, walkman-fejhallgatós 18 éves hátba lövése miatt. A tinédzserek híresen udvariasak, nagyot hibázhatott - hat lövést kapott.
Akiket ez esetleg zavart, rokonok, környékbeliek - hangot adtak ennek. A zavargások helyszínén lévő emberek internetes profiljait pedig bemérte a GeoFeedia és átadta a rendőrségnek.
Az adatelemzés és adatgyűjtés területén vannak nagy hírű szereplők. Például állami szférában a Palantir vagy kereskedelmiben a Facebook. Bizonyos, hogy lezárt képernyővel is több ilyet fel tud sorolni bárki..
A GeoFeedia egy divatos kis cég, marketing tanácsokat ad, vásárlási trendeket elemez. Ezért kapott adatokat, amiket másra használt fel.
Ő a harmadik fél, akinek, ha nem adják át az adatainkat, örülünk a használati feltételek elfogadásánál. Az Instagram, Facebook, Twitter adatbányász alvállalkozójaként olyasmiket bogarászik, hogy adott területen érdemes-e lacikonyhát nyitni, például gyakori-e a lépésszámláló-felhasználó, egy ilyen üzleti terv megtérül-e valaha? Lehetséges, hogy időben és adminisztrációs szempontból a kis cég adatait könnyebb volt igénybe vennie a hatóságoknak és nem kellett a nagy cégek információbiztonsági szabályozásaival bajlódni. Elméletileg az adatszolgáltatók, mióta írtak róla, megszakították a kapcsolatot a szivárogtató GeoFeedia-val.
Játsszunk el a gondolattal, hogy azok alapján az adatok alapján, melyeket naponta kiadunk magunkról, hogyan változhat meg a társadalmi státusunk baj esetén, ha a dolgok nem úgy alakulnak, mint terveztük?
nézőpontok
Az a baj, hogy vannak nézőpontok és bizonyos, hogy a másik nézőpontjával nem feltétlenül értünk egyet, ha rajtunk csattan a kardlap..
after |
before |
|
arab álöltözetben | terrorista | fogorvoshallgató |
drónpilóta | bombázó harci-drón és/vagy kukkoló Paparazzo | építészhallgató és informatikus haverja sokat ivott a fotóscsajjal |
éles kanyar | stimuláló entaktogén | sportos |
férfiak lengében | meleg demonstráció | calisthenics |
fut | menekül | sportol |
házibuli | bombagyár | születésnapi meglepetés |
kis éji zene | csoportosan elkövetett garázdaság | szerenád |
más pénztárcájában kotorászik | tolvaj | szerencsés megtaláló |
meztelen képeket küldözget | pedofil | kismama |
neten keres | fegyverbeszerzés | tudatos vásárló |
páran összefutunk | zavargás | flashmob |
pengehosszúságot meghaladó eszközzel | késel | vadkörtét szed |
sok emberrel találkozik | drogdíler | véleményvezér |
sísapka | rabló | sísapka |
elégedetlen tömeg | államellenes tüntetés | már megint nem jár a 6-os |
Ha tüntetni megyünk, kapcsoljuk ki a mobiltelefonunkat.
Az arcfelismerő szoftverek ma már kiemelkedő pontossággal dolgoznak. Persze ha van kamerakép. De egy váratlanul felbukkanó horgászsapka ellenére az okostelefonokon keresztül 1oo%-os pontossággal kinyerhető, hogy hol és bejelentkezéseink alapján kik vagyunk. Nem csak a GPS adatok azonosítanak, hanem a cellainformáció is, mivel a telefonszámunk feljelentkezik a közeli adótornyokra.
A kamera és a mikrofon távoli bekapcsolása még csak a filmekben van, a hírekben egyelőre nem. Igen, a lépésszámláló is az.. - nézzünk körül, látunk valahol vonalbírót?
Az adataink védelemének nem az az elsődleges célja, hogy rejtőzködjünk, hanem például az, hogy rendelkezhessünk felettük, ha esetleg fordul a kocka vagy harmadik félhez kerülnek.
TOR, az otthon melege
A TOR-böngészőt nem azért találták ki, hogy ott játszhassanak a bűnözők, hanem azért, hogy biztonságosan internetezzünk. Ha nem veszünk tudomást az adataink szivárgásáról, akkor inkább tegyük jobbá a világot és ne használjunk internetet.
A nyilvános internet egy csillogó-villogó pláza, ahol hangosan szól a rádió, demonstrálhatjuk létezésünket, vásárolhatunk, fogyaszthatunk szolgáltatást és embert. Vannak, akik erre nem kíváncsiak. Ők azok, akik nem akarnak fogyasztani, nem néznek tévét, a bénák. Megkockáztatom, mára a TOR a normális közeg. Ott nincs hajtóvadászat az adatainkért, vásárlóerőnk feltérképezéséért és lekötéséért.
A TOR automatikusan blokkol egy csomó olyan rejtett analitikát és metaadat gyűjtögetést, amit a nyilvános internet, a maga egyszerűségével rászabadít boldogra, boldogtalanra.
A nyilvános interneten is vannak egészen oda nem illő weboldalak.
Aki a hírhedt TOR-böngészőt használja, az esetek nagy százalékában nem fegyverért megy be a dark web-be, hanem békességért és nyugalomért - itt nem kell felöltözni és sminkelni, a TOR-hálózat a mackóalsósok territóriuma, az unalmas normálisoké. Szokás mondani, hogy otthon, mindenki azt csinál, amit akar, csak tartsa a négy fal között. Igen, ez a TOR hátránya is, a .onion szabadsága. A TOR hálózaton nem a gonosz .onion címvégződésű feketepiacokat szokás feltétlenül látogatni, hanem ugyan azokat a helyeket, mint a nyilvános web használata során. Az anonimitást biztosító webelérés ezen formájának hasonlóan a szórakozás és kommunikáció: hírek, zene, e-mail a célja, csak a ráépülő vigécek nélkül. Ugyan szerencsére Európából nézve összeegyeztethetetlennek tűnik, de a dark weben működik a Facebook is.
Az emberkereskedő oldal speciális címe csak TOR böngészőből érhető el:
https://facebookcorewwwi.onion
Mindenhol találkozhatunk hasonló ocsmányságokkal, a nyilvános weben és már otthonainkba is beférkőzik - a TOR-böngészőbe.